(Na hát nem is tudom aztán. Lehet...)

Na, hát nem is tudom aztán. Lehet így volt, lehet úgy volt. Máson gondolkoztam közben. Mintha egy bajszos vénemberen, vigyorog és szájában csillog az arany, mintha egy lányon, pici és szalad. Esküvőn és táncon. A dolgok olyanok mint amikor nem látod őket, nem mint mikor látod, évek tanulsága s mintha lenne mögötte némi erőszak, netán büntetés, esetleg rossz szerencse vagy átok. Csak hogy azt ne mondjam mindez hazugság, nincsenek, sohasem voltak ezek, én ott élek hol kívülről minden fehér, matt és tiszta, és azok ott ketten, akik a fehér, vetett ágyban hemperegnek, azok bárkik lehetnek és nem is én foganok meg ezalatt. Valahogy viszont el kell mondjam: azért nem unatkozom manapság, mert a kutyák még most is kergetnek engem, s van egy hegyes farkam.