Most beszívok, azt hiszem,
iszok még egy sört, még egy kört,
a szomszédok kirúgnának innen,
egyébként minden rendben,
a fáradtság kicsit helyrerak,
megmondja hol vagy, milyen nap,
leír, megnevez, képez szépen
valami útlevélen,
hogy ki is vagyok én,
kivel állsz akkor szemben,
mi is vagyok én,
az én saját teremben,
amit tudok, hogy semmit nem tudok,
és nagy kövek vannak bennem,
láttam dolgokat és összeraktak,
a gödröt a szemben, ahogy nyílik,
rádnéz és elnyel. És a régi
börtöntörténetek, hitek
és az újak, körülvesznek,
szeretet, rendőrök, másnaposság,
nem mindenki tudja a módját,
van itt is egy elsült nemzedék,
vannak fattyú istenek
és otthontalan emberek,
szóval, minden ami vagyok,
hát vannak bennem állatok
és csendesség, történetek,
a látványosság eloldalog
mikor bejártál pár kertet,
kiskorú törzsvendégek ülnek
mostanában itt a bárban,
a vonaton a kaller kerget,
elmondod neki azt a verset,
de szebb lesz minden, ha hiába,a halálnak az élet a párja,tangót járnak minden esteolyan mintha vérre menne,én szerető vagyok és hazugőszinte s áruló, földönfutó, csaló,tudom, ki ahova jut,elvergődik valahogy,Öcsike a vonat elé lépett,
akkor volt huszonkét éves,
Iacov a városra vizelt és leugrott,
Tudor a tengerben úszott,
belőtte magát ketaminnal,
kimosta a víz utána két nappal
(valaki elmondaná, hogy ők
nem értékes emberek,
lenyomnék a torkán egy üveget),
s a hosszú éjszakák, a nők,
valahol Romániában,
jegy, pénz nélkül, boldogan,
a kocsmákban, honnan kidobtak,
barátaim, akik megóvtak,
sokat játszik itt velünk a látszat,
meg mi magunkkal,
aki ahogy járhat,
a gangok és az irodalmi estek,
az őrület s a kezdődés esetleg,
ragadtunk meg eleget,
mert ebben a térben emberek vannak,
mítoszok és mindenféle szörnyek,
a rendőrség, a vásár, némafilmek,
példázatok, kegyelmek, ablak,
kávé, vodkás virradat,
királynők, udvarlók és pornográfia,
az erre járó édes Szenszimillia,
magányos séták lenn a töltés mellett,
az isten és az ördög együtt ver meg,
báj és bajkeverők boldogsága,
van, hogy menni sincs ahova,
de együtt vagyunk, van még pia,
s egy útitárs aki nagyon szorít
a lába közt és különben is,
macskák, mesék és farkasok,
köd, fények és cigisdoboz,
hogy lényegében itt vagyok,
nem haragszom arra, ki itthagyott,
voltam tébolyult Lear
a vihar közepén
és voltam a Bolondja,
hogy végül valahova kijutna,
ahogy a nap kisüt és rádmutat,
barátom, kelj föl, szedd össze magad,
a fájdalom kimondható,
a hó megolvad,
veszítettem elég sokat,
de kinyitható minden ajtó
s az ébredések lényege,
ha már eléggé szét vagy cseszve,
és sűrű bőven emberekben
a feketére dohányzott szívem,
mert ők mind, akik voltak, vannak,
akik miatt egyre megmosom, kirázom
és kiteszem száradni magam,*
vigaszra van, hogy többet ér nekem
egy beszélgetés, betépve, részegen
s egy hirtelen felébredő ütem
mint bármi szózat s értelem,
eljátszom földünk tengerén,
a szívek és az újrakezdés,
hogy annyi szarba is bemész,
belakható, bárhogy vagyok,
rágyújtok, köpök egy nagyot.
*(Jamie T - Alicia Quays)
